JÉGPÁLYÁN

A pálya partján álldogáltam,

Ott lenn játszott a víg sereg.

Úgy volt, vagy nem, de legvigabbnak

Én, lányka, téged néztelek.

Szép arcod égett, kipirulva

Csak úgy repültél, szép leány...

Nem csoda, hogy a jégre vittél

Engem is egykor, hajdanán.

Vidám kacaj csengett közelben,

Előttem siklottál tovább.

Lehet, hogy nem engem nevettél,

Tán leesett a korcsolyád

S nevetted, hogy annyi gavallér

Ajánl mohón segédkezet,

Kiket úgy fogsz a jégre vinni,

Mint jégre vittél engemet.

Csak azt nem értem semmiképpen,

Hogy még nagyon sok lány van ott,

De nevetését mindeniknek

Túlcsengi a te kacajod.

Hogy feltünést kivánsz te keltni -

Rólad feltenni nem lehet

Másnak - de én tudom, mióta

A jégre vittél engemet.

Ismerlek jégen, bálteremben,

Szalonban, utcán, mindenütt,

Tudom, hogy üres szived, lelked,

Fagyod egy vulkánt is lehűt.

Te mindig csak ragyogni vágyol

S örülsz a hóditás felett...

Sajnos! csak akkor tudtam mindezt,

Hogy jégre vittél engemet.

Te csak repülj, repülj tovább is,

Repülj egy hosszu életen,

Ne ismerd meg azt a fájdalmat,

Melyet szereztél énnekem...

De - talán - majd egyszer csalódva

Fel fog zokogni jégszived

S meg fogod bánni, nagyon bánni,

Hogy jégre vittél engemet!...