Jó barátok

Jó barátok voltak mindig,

Maradtak is úgy a sírig.

Két evője egy falatnak.

Együtt éltek, együtt haltak...

Sok dicsőség napsugára

Szállt a bátor bajnokpárra.

Két fiatal sas a napban

Száll magasan, magasabban.

Egy a másikat hirére

El-elhagyta, meg elérte;

Nem irigyelték meg egymást,

Jó barátok voltak folyvást.

Hol egyik ért, hol a másik

A vivott vár kapujáig.

Visszajöttek érdemjellel,

Mellen égő piros sebbel.

Egyszer átrohan az egyik

S a kapunál összeesik.

Rokon nép van a városban,

A kapunál összerobban...

Tesz nagy esküt s összefogva

Az őrséget lekoncolja...

Szabad a vár, nép és sereg

Diadalban ölelkeznek...

Szép leányok fölemelik.

Puha karjaikba veszik

Kemény testét a halottnak,

Sebeire csókot nyomnak.

Koszorút tesznek fejére

És úgy viszik térről térre;

Vére közé sebeibűl

Szép leányok könnye vegyül...

Hangzik a diadalének

Az elesett hős testvérnek:

Éljen a megszabadító!

Olyan eget hasogató...

Jó barát, ki vele küzdött,

Haldokol a többi között.

Neki válik a halálnak,

De neki nem sebek fájnak.

“Isten veled, Isten veled!

Sohase voltam irigyed...

Nem voltam az, jó barátom,

Az leszek a másvilágon!...”