Jó termés

Elhallgat a harang, s rákezdi már a dob.

A templomkupolát most festik szép pirosra,

s talán holnapra már kasza villan a rozsra: -

a napon állni jó, de lefeküdni jobb.

Elhallgat a dob is, kezdi a kisbiró.

Kékben a zord paraszt, s pénzgondra veszve lelke.

Nyögnek az asszonyok: pipet kapott a csirke!

De ujjong a kalász: a napban állni jó!

A napban állni jó, de leheverni jobb!

Végez a kisbíró, s most néma a vasárnap.

Boldog a gazda most, egy órácskát ha lop

s heverve nézheti, hogy kalászai állnak!

Óh kedvesem, nekünk kalászunk nincs: nohát

arassuk örömét a mások mezejének!

Számunkra vett a föld ily sárga, dús ruhát,

s világ gazdái mind a költők és szegények.

Óh kedvesem, be bús gazdák voltunk soká!

De most látod dicső termést adott az Isten!

Tavunkról a ködöt elkapta e sugár

s tükröt vet a világ kiderült lelkeinkben.

Mily varázstükör ez! kedvesem, nézz körül,

mint dús mezők fölött gazdák szemei néznek:

minden kis résznek itt van szem, aki örül,

de ki fog örülni, ha mi nem, az egésznek?