JÖN A SZABADULÁS

Lelkemet, e nagy tévesztőt,

Téveszteni ha szabad,

Most örömmel elbocsátnám,

Mint egy finom, nyomot-vesztett,

Drága agarat.

A Nihilbe hadd repüljön,

Nyulat és bút űzni is,

Látni akarnám a véget,

Hajsza végét s a végén túl:

Tán remélni is.

Be mély az én zárottságom,

Hogy dúlhat ezer dulás,

Mégis azt kell fönt hirdetnem,

Hogy jön, bárhogyan is jöjjön,

A szabadulás.