(JÖN A VIHAR...)

Jön a vihar, tajtékja ében,

haragos bírák feketében,

villámok szelnek át az égen,

mint fájó fejen a kinok,

utánuk bársony nesz inog,

megremegnek a jázminok.

Almaszirmok - még ép a roncs ág -

igyekszenek, hogy szállni bontsák

kis lepkeszárnyuk - mily bolondság!

S ameddig ez a lanka nyúl,

a szegény fűszál lekonyúl,

fél, hogy örökre alkonyúl.

Borzongásuk a nem remélt vád -

így adnak e kicsinyek példát,

hogy fájdalmad szerényen éld át,

s legyen oly lágy a dallama

mint ha a fű is hallana,

s téged is fűnek vallana.