Josephus szobránál

Fönségesen, mégis jóságosan

Ül érclován cézár a Burg mögött,

Mint hű Titusz, mint bölcs Mark Aurél.

A déli nap is mosolyog fölötte,

Bár birodalma napja már lement.

Az emberek tolonganak a téren,

A nagy szobor tövén kis emberek,

De élők és az élet hatalom,

Az ország és a dicsőség az élet.

Egy kapu aljában sápadt, sovány,

Síránkozó koldúsanyóka gunnyaszt,

Köhögő kislányt tart a karjain

És várja fáradtan az alamizsnát,

Mintha a déli nap is elborulna

Egy pillanatra, hogy rájuk tekintek.

Ó boldogító cézár, Josephus,

Ki népeket váltottál volna meg,

Lám, ércben tündöklő formád előtt

Még mindig ott virraszt a nyomorúság,

Hiába tárja karjait feléd,

Hiába intesz néki érckezeddel

Fönségesen, mégis jóságosan,

Már minden tartományod elveszett,

De a szegénység él s uralkodik még!