Jövendő évek...

Jövendő évek, nemzedékek,

Kiket szegény fejem nem ér meg,

Vajon minő lesz arczotok?

Egyet tudok, hogy bármi lészen,

Én soha többé meg nem érzem,

S a föld azért tovább forog.

Tavasz fog akkor is virúlni,

Szerelmes ifju lángra gyúlni,

A gondtalan vigadni fog.

Harmatkönny hull a rózsafára,

Csók méze lányok ajakára...

S a föld azért tovább forog.

S én nem tudok majd semmit erről,

Tavaszról, csókról, küzdelemről.

Porladni lent csak én fogok.

Aludva a halottak álmát,

Nem hallom a világi lármát,

S a föld azért tovább forog.

Kikért forró szivek dobogtak,

Megvénülnek, megránczosodnak

A legszebb lányok, asszonyok.

A bánkodó lélek kiszenved,

Elmulnak örömek, szerelmek...

S a föld azért tovább forog.

A halál, mint az őszi lombot,

Gödrébe hajt bölcset, bolondot:

Befutja mind a sírhomok.

Mindegy ha gyom, mindegy ha rózsa;

Mindegy ha könny, ha pásztoróra...

S a föld azért tovább forog.

Jobb nem lesz a világ, se rosszabb,

Hazát ad jámbornak, gonosznak.

Lesz rajta úr és elnyomott.

S örökre tart, örökre járja

Bohó játékod, élet álma!...

S a föld azért tovább forog.

Nem, nem örökké! Hála isten,

Hogy a mi van, mind véges itten;

Mind a mi érez, él, mozog.

Nem lesz, ki sírjon és nevessen;

Nem lesz, ki gyűlöljön, szeressen,

S sziv nem dobog, föld nem forog.