JUDIT

Fosztja az ősz a fákat, hüvösödik már,

be kell gyújtani.

Lecipeled a kályhát, egyedül hozod,

mint a hajdani

hidegek idejében, még mikor, kedves,

nem öleltelek,

mikor nem civakodtam s nem éreztem, hogy

nem vagyok veled.

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ

s félelmetesebb.

Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,

ha már szétesett.

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.

Merengsz még? Aludj,

egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze

s rám ne haragudj.