[JUDIT-VERSEK TÖREDÉKEI]

Arcodon könnyed ott ragadt

kicsike kezed megdagadt

kicsim ne búsulj tartsd magad

azért hogy rongyoskodsz velem

szövetség ez s nem szerelem

lakásunk műhely s jégverem

hol zúg a szél

az ember nagykabátban él

az ember él

kenyeret eszik és remél

várja hogy elmuljon a tél

hogy egy padon a napba üljön

és fölpiruljon még a vér

Mikor dolgozol csendesen,

érzed-e néha kedvesem,

hogy bár éhezve, fázva

buvunk össze a nyirkos házba,

Zúgó, fehér

falkában ujból

ránk tört a tél.

Semmi remény.

Gyémánt a mennybolt,

erős, kemény.

Begyujthatunk?

Muszáj. Oly lágyak,

gyengék vagyunk.

Az ágy meleg.

Simuljunk összébb.

Vágy nem feled.

Ruhát, neked,

s teritett asztalt,

uj székeket.

Erős, kemény

gyémánt a mennybolt.

De te meg én?

Gyengék vagyunk;

szenet kell venni,

begyujtanunk.

Mint más szegény,

pénzt és nyugalmat

terveztem én.

Vágy nem feled.

Simuljunk összébb.

Az ágy meleg.

Kedveském, ha szemed lágy lobogásait

összegyüjthetném s pici polcaink közt

libbennének - öreg bútoraink puha

táncukat elmosolyodva néznék.

Édeském........................................................

Kedveském, ha szelíd két karod átölel,

mintha édes, holt anyukám öléből

lassú lelkem, a lágy, még ma se lépve ki

mind csak aludna a gyors világban.

Édeském, ha szerény friss vacsoránk után

földerülten jaj ki se mondhatom, hogy

büszkén, boldogan - úgy kell

Mily szép vagy, milyen gyönyörü,

mindenütt kerek s gömbölyü

Alvást ér, ha rád borulok,

mikor ölellek, megfulok

s holtomból ujjá éledek,

hogy el ne vesszelek tégedet.

Jutkám, csapódj! én szép szőke kalászom!

Könnyezz! potyogtasd buzaszemeid!

Tested már nem lesz lágy fonott kalácsom.

Lehull a sarló. Hát majd felveszik.