JUHÁSZ GYULÁHOZ

Bátyám, ki bortól mámoros éneket

Zengsz húrodon, Te, nézd a magyar hazát,

Csitítsd el Anna-kérő szíved

S öntsd az erőd a reménytelenbe.

Hangod legyen az őszi vihar sötét

Zúgása, melyben tompa a jajgatás,

De a harangszó messze hangzik

S tornya fehérlik az éjszakában,

Ha sujt a villám s retten a gyönge szív.

És ösztökéld a tétova honfiút:

Üzend, hogy nincsen Isten, Ember,

Csak magyarok letiport hazája.

És hogyha kell, ó, csak könyörögj nekik,

Hogy dolgozó nép karja erős marad

És vagdald föl meleg nagy szíved

S oszd ki közöttük az éheseknek.

Csak így lehet célt érni magyarral el,

Szidj, kérj, dörögj és hozd a reményt nekünk,

Mert hogyha nem remél a költő,

Más ki remélne az új hazában.