Júlia, bús virág

Ott tévedeztem mélységek felett

S gyopárt a szirten, téged leltelek.

A sorsom, mint kőszikla, oly kopár,

Virulj szívemben, kedves, bús gyopár.

Ó régen rózsák buja illatát

Kerestem én rőt éjszakákon át.

Nagy messze rózsák nyíltak kényesen

És elvirultak mind, de nem nekem.

Ma már tudom, hogy völgyünk siralom

S az ormokon van tiszta nyugalom.

Az ormokon, hol csönd s gyopár terem,

Halotti csönd és égi szerelem.