Julis a’ tánczban.

Te, kit korodnak ősszei

még el nem leptenek,

‘s kit már Hazánknak Szépei

több tűzre vettenek;

tekintsd meg egyszer hölgyemet,

‘s nyomozd ki díszeit;

legeltesd rajta szívedet,

‘s itéld meg ékeit.

Nézd, mennyi renddel sürgeti

a’ lejtnek módgyait!

melly kellemekkel élteti

mozdúló tagjait!

Legényink öszve állanak,

csak őtet nézgetik,

‘s azok köztt, kik most lyánzanak,

legszebbnek hirdetik.

Zsendűlő rózsát képzenek

szemérmes arczai,

hol gyöngyfejérbe sínlenek

vérének habjai.

Szemének kéklő fénnyei

szelíden lángzanak,

‘s mosolygó csüggedései

szerelmet gyújtanak.

De már felünkre érkezik

dalmérő lábainn!

Öntött arannyal mérkezik

hajfürtye vállainn.

Eggy pillantása rám nevet,

áthattya mellyemet,

‘s ammint mellettem lejteget,

ellopja szívemet.

Még egyszer vissza rám tekint,

újjítván tánczkörét.

Ah! most, most nézd ki részenkint

bűbájos termetét!

Imádgya bár az ízmajom

vidéki Szépeit!

én szebb Julimnak lantolom,

még élek, díszeit.