Kakasviadal

Kiáltsa szám, üzenje versem,

amit legjobban fáj üzenni,

hogy mennyire senki és semmi

vagyunk:

kakasviadal, bolhaverseny.

Mert céltalan csak, törpe szolgák,

mi akik ölünk harag nélkül

s halunk haszonnak hite nélkül,

küzdünk

vakon, mint a kakasok s bolhák.

Hol az emberfaj régi gőgje?

nemesség, élet, érdemesség?

hogy minden a semmiért essék,

s ingyen

vágyunkat az ágyu lebőgje?

S dúljanak bár ingyen csapások:

láva ha kitör, föld megindul

veszni mint önnön ujjainktul

fojtva

hullani: e csapások mások.

Vak szinész és vacogó néző,

érdemelten és érdemtelen

őrült kezünket tehetetlen

nézzük:

de már megállítani késő!

Kiáltanánk: kihez kiáltsunk?

Futnánk: hova fussunk, Úristen?

Rabon, ragadtan és mezítlen,

tompán,

mint a juhok, sírunk és várunk.