KARÁCSON ESTÉJÉN.

Nem hallod-e? kopogtat valaki...

Told hátra, édes anyjok, a reteszt!

Setét van künn s erősen fú, esik...

Ereszd be a szegény utast, ereszd!

Boldogtalan, kinek ma útja van,

S ott éri a szent est, hol idegen...

Csak erre, erre! bátran egyenest, -

A szó elég jókor lesz idebenn!

- Ah, ifju s vándor, mint a mi fiunk!

Isten hozott! oldozd le saruid -

Jól ég a tűz, melengesd fel magad!

Szemközt fogott a csapkodó vihar:

Hajfürtöd a két orcádhoz tapadt!

Hja, szenvedés az útas élte most...!

Szél ostora s köd a kisértete;

Ember s hajlék öröm reája, kit

Éhes, vonító vad kisérgete.

- Nem jársz-e künn te is, szegény fiunk?

Elébb, elébb! ugy hátra mért vonulsz?

Tied köztünk az asztalnál a hely,

Szerény tálunk mellett bor és kalács,

Elégülj meg, vidúlj fel s ünnepelj!

Vendégünk vagy; szállást ad e fedél,

S alatta szél - hideg, ne félj, hogy árt!

Megosztjuk, ami jót nyerénk, veled,

Nyujtsd közelebb azt az üres pohárt...

- Hol ünnepelsz te most, jámbor fiunk?

Aztán beszélj, hadd halljam a szavad,

S hogy ifju szívednek mily álma van?

Nagy cél után kellett eredned a

Széles világnak ily fiatalan!

Élnek-e még szüléid, akiket

Ugy érdekel szerencséd és bajod?

Hazafelé fordúl-e már utad,

Vagy a tiéid még messzebb hagyod?

- Mikép az a mi kedves, rosz fiunk!

Mert úgy van az! oly balga a szüle,

Hogy a fiak serdült korára vár...

Akkor kiszállanak... S árván marad

Üres fészkében az anyamadár

Bár szüntelen fáj, fáj... ilyenkor ont

Az a hiány legkeserűbb könyűt,

Midőn az édes vagy szent alkalom

Nagyot, kicsinyt a háznál egybegyűjt...

- Mikor térsz meg, mi várva várt fiunk?

Mikor telnek be édes álmaink...?!

Ugy lenne majd végóránk is nyugott...

De im éjfélt üt, - a hivő világ

E nagy s dicső ünnepre eljutott,

Hogy reggel új, szent érzések között

Hallgassuk a váltság örök szavát:

Hajtsuk fejünket nyúgalomra most: -

Jer, a vetett ágy vár... jó éjszakát!

- Jó éjszakát, mi szeretett fiunk!