KAROD...

Karod, mely gyermekesen ifjú csípődre hajlik,

emeld fel bátor ívben és szegd fel a fejed!

Feszüljön kebled bőre, nyakad villogva álljon,

lássam, hogy nem találod sehol méltó helyed.

Repedjen meg a varrás a fölzsendült derékon,

szakadjon föl a vállon a könnyű, fodros ing.

Szemed féloldalt vesd le, hajolj felém remegve,

mint amikor a szálfa a villámtól meging.

Bukdácsolón a térded reszkettesse meg combod,

e dús virágban álló, harmattól ittas lombot.

A szád egy szóra nyíljék, mit soha ki nem mondott.

Se rémület, sikoly se s ijedtség rád ne szálljon!

Feszüljön kebled bőre, nyakad villogva álljon!

Ajkad nyílegyenesen az ajkamra találjon!