KÁROLY GYŐZEDELME OSZTERAKNÁL (Mart. 21-dikén 1799.)

“Fegyverre Páris népe!” Kiált megént

A vad Szabadság versenyes angyala,

S bűnös dücsőségek helyére

Számtalanok dühösen rohannak.

Víg a gonoszság lelke, ha lelke van!

És a legázolt emberiség fölött

Építni mér, emlékezetre!

Templomot, oszlopokat magának.

Midőn nyerít a pajkos Öröm, s magát

Hizlalja lármás múlatozásiban;

A dolgos és ártatlan ínség

Sír, szomorú mezejére nézvén.

A telhetetlen szörnyeteg átkozott

Örvénye (tarts, tarts tőle, Magyar Haza!)

Véres verítéket befalta:

S meddig agyarkodik e gonoszság?

Elődeinktől ránk maradott dücső

Kincsünk, Szabadság! a te neved szelíd,

Áldott! hatalmas karjaidnak

Mennyköve nemzeteket nem öldös!

Királyi székben vagy te, s uralkodol,

De nem kegyetlen fegyvered akkor is,

Midőn az álnokságot, aki

Trónusod ellen irígy, alázod.

Oh! a te zászlód szárnyai közt forog

Károly, Vitézek fénye, te adsz neki

Rettenthetetlen szívet, és győz

Hercegi kedvesed Oszteraknál.