Karszt

Hogy volt, hogy nem volt, igaz, nem igaz,

Én nem tudom, de így hallottam ezt:

Ahol ma istentelen sírkövek

Sorakoznak az Adria fölé,

Ott a hegyet rég erdő borította,

Gigászi szálfák rengetegje lengett,

Óriás-üstök, sámsoni haj.

Ám titokzatos törpék serege,

Tengerbe tündérvárost építő,

Alattomosan fölkúszott reá,

Ledöntötte az élőfát cölöpnek,

Levágta a hegy-Sámson lombhaját.

Karszt lett a Karszt.

De Velence fölépült.

A tündérváros messze-messze van,

És a cölöpök mélyen víz alatt,

A vak hegy-Sámson odáig nem lát.

Magát látja csak, mindig csak magát,

Acélhullámokon tar homlokát:

Jaj, hova lettek örökké zöld fái?!

Irgalmas szél, ki messze kerekedsz,

S a tengert járod és a végtelent,

S lengeted holt fenyőfák illatát:

Súgd meg neki, hogy mégse volt hiába,

Hogy nem hiába hullt le koronája,

Valahol messze tündérváros épült

Halott szálfáiból.