KASZÁSCSILLAG

Kora este a padon

Ülök, künn a Bástyán,

Tűnődöm a csillagok

Néma fordulásán;

Kaszáscsillag, az öreg,

A nyugati szélen

Éppen nyugszik: eleget

Ragyogott a télen.

Hányszor néztem akkor őt

Fájó órák éjén,

Virrasztott a téli ég

Kopár meredélyén,

Égett nagy fényjelekkel,

Csuda-rejtelemmel,

Ő, az örök Orion,

A vén Égi Ember.

Biztatgatott, csüggedőt,

Hű, szigorú fénye:

Ne félj öcsém, istennek

Kisebb teremtménye!

Fény vagy te is, lobogj hát,

Melegíts és égess,

Hinned kell, hogy a világ

Teveled is ékes! -

Téli csillag, csillagom,

Tavasz akar lenni,

Kamasz-fények villogják:

A mi tüzünk semmi;

Furcsa, vad reflektoruk

Vén fényünkbe lobban,

Öreg csillag, Orion,

Hát lenyugszunk mostan?

Csillagapám, fénysubás

Öreg égi pásztor,

Vagy tán dac az, amit most,

Búcsúzva, példázol?

Így a bölcsebb? - letűnni

Büszke, bús kudarccal

S száz év múlva kelni majd

Örökfényű arccal?

Ülök este a padon

Idekünn a Bástyán,

Tűnődöm a csillagok

Néma fordulásán;

Kaszáscsillag, az öreg,

A nyugati szélen

Leáldozott. Méla csönd

Éje maradt vélem.