KATÓKA MEGHALT

Halovány, gyenge kis személy volt,

Akiről szól az ének,

Jött-ment köztük a borral, hogyha

Mulattak a legények.

Aki ránézett, azt hihette,

Feljáró, kósza lélek,

Ijedt nézése, - ritka szója:

- Korcsmárosné Katója.

Volt, hogy borközbe egyik-másik

Átfogta derekát:

- "Csókolj meg rózsám, eszem azt a

Rubintos pici szád!"

Mondta Veér András: - "Gyerek az még,

Héj, - nyughass tőle hát!"

- S békén maradhatott azóta

Korcsmárosné Katója.

Ádvent vasárnapján üres volt,

Csendes a korcsma tája,

Hogy Veér András hozott menyecskét,

Ma van a lakzi nála.

Szól a muzsika, - idehallja

A csárdásasszony lánya.

Mire gondol, - ég a tudója,

Szegényke kis Katója.

És akkor, - tán lidércet látott,

Ki, a setétbe lesvén,

Megindult lassan, tébolyogva

Csillagos, fagyos estén,

Csak valami hitvány ruhácska

Volt fázós, gyenge testén,

Ment, ment, - úgy szédült be a hóba

Csárdásné kis Katója.