Kék virágok közt

Hogy búsan a vonatra szálltam,

lenn volt az éji szürkület,

és a sötét mezőkre nézve,

szóltam: „Mi rossz tenélküled.”

Nappal van... A vasút a rétet

ujjongó kedvvel futja át,

friss illat árad messze-messze,

körül virágzó tarkaság.

A szélbe kék virágok ingnak,

s én tőlük félve kérdezem:

„Kék lányszemek, kéklő virágok,

felkelt-e már hű kedvesem?”

A kék virágok integetnek:

„Most kel fel épp hű kedvesed,

rád gondol és a szíve úgy fáj,

szemei könnytől nedvesek!”