KENYÉRMEZEI DIADAL IRÓJÁNAK

Bors, ha Kenyérmezejére botolsz, s még kedves az élet:

Meg ne maradj színén bátorok hamva fölött;

Ellened ott minden sírjával feldobog a föld,

S rád villámlik az ég, gyáva, szivetlen iró!

Mint bizonyos dolgot, látom szép végedet, oh bors,

Bors vagy, megtörnek, s tokba vetend az inas.

Ott valamely tátos német tévedve beszippant,

S roppant sírhalomod rengeteg orra leszen.

Embereid, mint a fűszál, elhullnak a harcon,

Kár értök: kétszer halni mi szörnyü halál.