KERTBEN

Valamiért ez a sok rózsa

Úgy összeborzong, megremeg.

Könnyelmű, tarka violák is

Egymásnak csendet intenek.

Csitul a szellő, - lábhegyen csak

Kímélve, búsan közeleg, -

A legyintését féltve, óva,

Zajtalanul összefogózva,

Fogják fel néma levelek,

- Megilletődött őrszemek, -

Mik szegett fővel, sorra állnak

Ablakánál a kerti háznak...

Ott benn, - elgyötrött némaságnak

Kél hosszú, panaszos jaja,

Halkan, kisértőn, - mintha távol

Árnyak völgyéből hallszana,

Majd vergődő sikolyra válik,

Mint a lélekharang szava - - -

Ott benn, - virágos kerti házban

Rettentő, fagyos elmúlás van,

Az élet oda van, - oda.

A virágoknak asszonya,

Küzködve most haldoklik épen

Egy férfi szivében.