KERTEMBEN.

Szép tavaszi nap van,

Merengve magamban,

Kertemben sétálok.

Fáim virágszemmel

Néznek rám s víg kedvvel

Üdvözlik gazdájok.

«Mért busúlsz, jó gazdánk?

Hátha felvidítnánk!

Vége már a télnek:

Kék ég, fénysugárzó,

Zöld fű, víg madárszó...

Örűlnek kik élnek.

«Jó fák, nem busúltam,

Csak arra gondoltam:

Ti hogy’ megifjodtok,

Bár tünnek az évek,

Ameddig csak éltek,

Újra virágoztok.

Tavaszát az ember,

Éli csupán egyszer,

S tele sírba zárja;

Újabb tavasz zöldjét,

Újabb ősz gyümölcsét,

Mind hiába várja.»