KESERGÉS

Romlásra indult hajdan erős magyar!

Nem látod, Árpád vére miként fajul?

Nem látod a bosszús egeknek

Ostorozó kezeit hazádon?

Sok századoknak vérzivatarja közt

Rongált Budának tornyai állanak,

Ámbár ezerszer vak tüzedben

Véreidet, magadat tiportad.

Elszórja, hidd el, számkivetett ösi

Erkölcsöd átka s mostani veszni tért

Romlott fajultság, s nemsokára

Ércfalain viperák süvöltnek.

Nem ronthatott el tégedet, oh magyar!

A vad tatár chán xerxesi tábora

S világot ostromló töröknek

Napkeletet leverő hatalma.

Nem vert le téged Zápolya öldöklő

Századja s Bethlen vérbe merült kora,

Rákóczi vérengző haragján

S rettenetes tüze közt megálltál.

Mert régi erkölcs s spártai férfikar

Küzdött, vezérlett fergetegid között:

Birkózva győztél, Herculesként

Achaji kard rezegett kezedben.

Most lassú méreg, lassu halál emészt,

S mint egy kevély bikk, mellyet az éjszaki

Szélvész le nem ront, benne termő

Férgek erős gyökerit megőrlik.

Bátran merül most a buja ifjuság

Undok bűnében, s úszva folárkodik,

Még gyenge a szűz, s már kacéros

S gerjedező tüzeit kínálja.

A férfi - ó bűn! - már ma kereskedik

Szép párja testével, maga alkuszik

Gazdag folárral, s gyenge társát

Fajtalanúl teregetni hagyja.

Vallástalanság rút szüleményei,

Erkölcstelenség s minden utálatos

Fertelmek áradnak hazánkra,

Régi nemes magyarok porára!

Fegyverre termett szép, deli ifjuság

Kardforgatásban nem gyakoroltatik,

Nem tud nyeregben, nem tud ugró

Gyors paripán leragadva szökni.

Ó, más magyar kard mennyköve villogott

Atilla dicső harcai közt, midőn

A félvilággal szembeszállott

Nemzeteket tapodó haragja!

Más néppel ontott bajnoki vért hazánk

Szerzője, Árpád a Duna partjain,

Ó, más magyar kard verte vissza

Hunnyadival Mahomet hatalmát!

Akkor vitéz hírt s bajnoki érdemet

Szerzett az ifjú Pélides utjain,

Most íme - oh, szégyen, mivé lett -

Módi majom, s gunyolásra méltó.

Átok reátok, Harpia fajzati!

Erkölcseinket vesztegető fenék!

Fessen le hiv Gvadányi tolla,

Nemzetemet csufoló bolond korcs!

De jaj! csak így jár minden az ég alatt!

Forgó viszontság járma alatt nyögünk,

Tündér szerencsénk változandó,

Hol mosolyog, hol utálva néz ránk.

Felforgat a nagy századok éjjele

Mindent, leomlott a magos Ilion,

S a büszke Karthago hatalma,

Mint az erős Babilon, leromlott.

Volt oly idő már, mellybe’ nemes hazánk

Fénylő dicsőség polca felett virúlt,

Jön olly idő még, melyben gyászos

Hamvaiból gyülevész kavarc kél.