Keserű órában

Én sem éltem egészen hiába:

Fáztam és koplaltam eleget.

Szenvedésim nyomorú dijába

Szánakoztak rajtam emberek.

Nem maradtam adósuk magam sem:

Szerettem e szánó tömeget.

És mivelhogy nem volt egyebem;

Odaadtam érte lelkemet.

No de egyet fordult a kerék.

Lett gunyám, megevő falatom.

Bezzeg öljt kiált a csőcselék,

Fölakad a kenyér torkomon.

Akik előbb szerettek, hajgálnak

Kövekkel... És már most mit tegyek?

Legjobb lesz tán, ha a kutyáknak

Vetem e panaszos kenyeret?!