Késő

Későn hozott az élet össze;

Más férfihoz vagy már te kötve.

Titkolt hevünk utjában áll

Törvény s a megszokott morál.

Egymásra nézünk vágytul égve;

De hogy szivünk legbensejébe’

Mi forr, titkolja ajakunk...

Ah, túlerényesek vagyunk!

Erényesek?... Ki tudja, tán csak

A félénkségnek, gyávaságnak

Adunk ily hangzatos nevet,

Igy csalva a természetet.

Mások vagyunk mi gondolatban,

S meg’ mások tettekben, szavakban.

Egymásra titkon éhezünk

S vágyunkat szítva vétkezünk.

Égünk tiltott szerelmi tűzben,

S nem szólunk róla egy betűt sem.

Világ előtt ez szép erény.

De próza és nem költemény.