Késő vallomás

Egy képét láttam arany medaillonban,

Tizenhat évvel szőkén rámmosolygott.

Hol voltam akkor én, ó hol bolyongtam,

Hol vártam a nőt, a veszélyt, a sorsot?

Milyen sikátor rejtett tőle féltőn,

Féltékenyen milyen könyv volt előttem,

Milyen nyomor és milyen bánat őrzött,

Hogy nem kerestem s hozzá nem vetődtem?

És e mosoly, e szűz, tizenhat éves

Kit üdvözölt először és sóváran,

Ki állt ujjongva és győzőn elébem,

Míg én csillagra vártam a homályban?

Ha vissza tudnék menni e tavaszba

S tizenhat éve küszöbére állni

És mondani: „Üdvözlégy, ifjú angyal,

E nap az élet és e perc királyi!

Megállj, hadd nézzek fiatal szemedbe

És tiszta ajkad bíborát köszöntsem.

Ezért indultam a nagy tengerekre

Életgályámmal az örök időben.

E percet és e szent tizenhat évet

Most elviszem. Győzővé tett az élet.”

De én oly későn láttam ifjú képed...