KÉSŐN

Már elnyit a tavasz, varázsa széled,

Szép álma eltünt, el van zengve dalja,

Üde virágát nyári hő aszalja,

- Munkára int, küzdésre hí az élet.

A ló nyerít, a harc lármája éled,

Körülvesz, elborít küzdés zsivajja,

S a küzködő, - míg majd sír nem takarja -

Nyugalmat, enyhülést ritkán remélhet.

Leányka! ó ama tavasz korában

Miért kerestelek mindig hiában?

Eszmény valál, kit vágyam üldözött;

Most megjelensz, szívemmel játszva játszol,

Föl-fölmerülsz s megint eltünni látszol

E zajgó életáradat között.