Két jó barátom

A birtok, mit születésem adott,

Az élet közös nyomora;

S te vagy e birtok olcsó címere,

Kétkrajcáros makrapipa!

És e nyomor meg e makrapipa,

Legjobb barátim lettenek,

És sötét óráimba kívülük

Senkit, semmit nem ismerek.

Oh, én tudom, hogy e két jóbarát

Hű lesz hozzám halálomig

S nem hagynak el, miként az emberek,

Utósó lehelletemig.

S hol a nyomornál hűségesb barát,

Mely a sírba kisérni fog?

Mely ott még egy élethosszat keserg,

Míg végkép el nem hamvadok!...

S te leghűségesebb makrapipa,

Te leszesz olcsó sírjelem,

Mert a nyomor, tudom, nem engedi,

Hogy nekem más fejfám legyen!