Két jó barátomnak a Bakonyba

Mivel nem lehetek barátim ölében,

Kikkel mulatoztam Bakony közepében,

Vegyétek helyettem bágyodt verseimet,

S ezekből lássátok magyar hivségemet.

Ti a kies erdők laktok árnyékában,

Hol árva gerlice piheg fájdalmában;

S hol Diánnának kevély haragjából

Akteonnak szarvak nőttek homlokából,

Ott hallyátok fujni a csendes szeleket,

Kacagjátok meleg házban a teleket,

Mellyek, ha felülnek jeges fellegekre,

Fehér fátyolt vonnak epres hegyetekre.

Szép magánosságtok lebeg hallgatásban,

Hol a sziv érezhet, s gyakran sohajtásban

Fejezheti magát, melly a kék egekre

Mint villám; ugy röpül s száll kedves szivekre.

Szóltok, tudom, néha Nelson mátkájával,

Kit a nagy Mármontel fest ékes tollával,

S könyveztek Ágisnak igaz fájdalmára,

Tekéntvén Spártának leomlott falára!

Melly édes mulatság egy ember szivének,

Midőn rendét láttya más történetének,

Kit a balszerencse felvévén szárnyára,

Száz sohajtás után tesz le révpartyára!

Kártigám szultánnak nyögött rabságában,

Énekelvén buját hárfája szavában,

S a szunnyasztó éjjel hiv setétségében

Könyvével öntözte virágit kertyében!

A szép Adelhaid Savoj hegyeiben,

Mellyeknek szüntelen hó függ teteiben,

Figyelmezett Fonros gyászos hobojára,

Melly pihegve felelt szive fájdalmára!

Mennyit nem szenvedett Telemak uttyában,

Keresvén Ulyssest Trójának hamvában,

S egy tündér Nimfának gyulladván tüzétől,

Hogy futott Mentorral Cyprus szigettyétől?

Barátim! ezeket borostyán kuttyánál

Olvasván, csergéssel folyó forrásánál,

Emlékezzetek meg magyar társotokról,

Ki holtig le nem mond hiv barátságtokról.