Két nővér

Két nővér megy, ó Lélek, örökkön, az egyik előtted, a másik utánad:

az egyik a fekete Bánat, a másik a vérszinü Vágy.

S szól néha könyezve a Vágy: »Én vagyok a Bánat.«

S szól néha nevetve a Bánat: »Én vagyok a Vágy.«

Két komoly árvaleány, termetre meg arcra hasonlók,

tekintetük üldöz, nyugtot sohse hágy:

a holt Szerelem leányai ők, galambszinü hollók,

és kínál borral a Bánat, és kínál vérrel a Vágy.

A zord Szerelem leányai, hajdan lakodalmadnak koszorús nyoszolói

vezettek a méccsel a szoba felé, hol vetve menyasszonyi ágy

Anyagyilkos lányok majdan, a holt Szerelem gyilkosai és ugyanők bosszulói

Százvágyu Bánat, százbánatu Vágy.

Egymást szeretik, soha el nem válnak, összefogódnak,

a Vágy foga éles, a Bánat ajaka lágy.

Egymást szeretik testvériesen és véreden osztakozódnak

és csókol a Bánat és harap a Vágy.

Fekete hunyorból van koszorújok, nagy árnyakat ingat a mécsük utánad

s jön egyre mögötted a fekete Bánat, előtted a vérszinü Vágy.

S szól néha könyezve a Vágy: »Én vagyok a Bánat.«

S szól néha nevetve a Bánat: »Én vagyok a Vágy. «