KÉT SÓHAJ

Kecskemét városa

Siralomházában

Két ifjú legény űl

Nagy szomoruságban.

Hadd üldögéljenek!

Ugysem űlnek hónap,

Hónap ilyen tájon

Levegőben lógnak.

Előttök étel, bor,

De nem kell nekiek,

Hisz ők éhen-szomjan

Már ugysem halnak meg.

Előttök van a tál,

Előttök az üveg...

Az étel meghűlt, s a

Bor megmelegedett.

Csak ugy űldögélnek

Hallgatag kedvökben;

Nagyot sohajtanak

Egyszer mind a ketten.

„Ki után sohajtasz,

Édes jó pajtásom?”

- „Szeretőmhöz röpült

Az én sohajtásom.

Szeretőmhöz küldöm

Haldokló lelkemet,

Az egyetlenegyhez,

Ki engemet szeret.

Széles e világon

Senki meg se látott,

De kipótolta ő

Az egész világot.

Alig vettem észre,

Hogy meghalt az anyám,

Szegény jó leányzó

Ugy gondot viselt rám.

Áldom a jó lelkét,

Áldja meg az isten,

Soha életében

Egy könnyet se ejtsen!

Hát te, cimborám, te

Kiért sohajtottál?”

- „Az én sohajom is

Ott jár galambomnál.

Galamb?... majd mit mondok!

Kigyó, mérges kigyó.

Ő volt engemet a

Rosz utra csábító.

Miatta elhagytam

Jó öreg anyámat,

Aztán cserbe hagyott,

Szépen odább állott.

Átkozom-rosz lelkét

Verje meg az isten,

Holtig sírjon-ríjon,

Mást ne is tehessen.

Váljék pokolkővé

Mindenik könnycseppje,

S szivét elevenen

Hamúvá égesse!”