KÉT SZENT VITORLÁS

Parton vagyunk, sziklákra estünk,

Be szép a mi testünk:

Nagy tengerek vándor lakója,

Szilaj két hajója.

Összetörött friss, fehér bordánk,

De ép a vitorlánk

S mi lenne, ha fölkerekedne

Vérünk régi kedve?

Nekünk jogunk van újraélni,

Jogunk van sohse félni,

Nem kérdeni, meddig és merre?

Vissza a tengerre.

Törött hajókkal is csak bátran

Bal éjszakákban,

Hajóink szent szél ösztönözze,

Mert csók törte össze.