Két szerető dalja

Énekeljünk Cipriának,

Drága kincs!

Mert ez élet-asszonyának

Párja nincs.

Rózsa nyíl ennek nyomában,

Bársony ennek birtokában

A bilincs.

Énekeljünk Cipriának

Egyaránt;

Engem is nyájas fiának

Tegze bánt,

Amiolta szép szemeddel,

Rózsaszín tekinteteddel

Tőrbe hányt.

Énekeljük felsegítő

Karjait

S a szerelmek lelkesítő

Lángjait.

Vígadozzunk, és magunknak

Osszuk édes ajjakunknak

Csókjait.

Óh de kincsem! a te szíved

Ég-e még?

Úgy, miként ez a te híved

Szíve ég?

Látom ellobbant szemedről,

Lángoló tekintetedről...

Már elég.

Hátha engem sírom árka

Nyelne bé:

Boldog élted, szép madárka,

Lenne-é?

Ah, ha én elvesztenélek,

Mit csinálnék, drága lélek!

Óh - óh - jé?

Angyalocskám! csak te bírod

Szívemet,

Míg ölemből puszta sírod

Eltemet.

Addig is, míg csak lehellek,

Tégedet forrón ölellek,

Hívemet.

Csak te is hívedre nézzél,

Kedvesem.

Csókra új csókot tetézzél

Szívesen.

Így lehet hűségbe lennünk,

Karjainkon megpihennünk

Csendesen.

Hű galambom! kőlcsönözzünk

Szíveket,

Szíveinkre úgy kötözzünk

Lépeket.

Csókjaink közt egybefolyjunk,

Új szerelmünkről danoljunk

Verseket.

Szádra szám egy gerjedelmes

Csókot ád,

Mint igaz szívem szerelmes

Zálogát.

Jól tudom, hogy míg csak élek,

Hív leszel te ‘s, drága lélek;

Csócsi hát!