KÉT VERS

Elsirattam - sírni szabad -

legjobb, sánta elvtársamat.

Kevés jó csók volt a fején:

harcos volt és cipészlegény.

Dolgozott is, hallgatott is,

mikor örült, topogott is -

nem csinál már több lábbelit,

szeretőt is talált pedig,

harcos volt a teste-lelke,

díszt: sortüzet érdemelne.

A három rettentő kovács

halottunk sírjánál megáll -

az egyik tüzet fújtató,

hogy meg ne hűtse a halál.

A másik tüzes, százkilós

abroncsból glóriát csinál, -

szoknyában van a harmadik,

izzó gyereket kalapál.