KÉT VERS, KERTRŐL

Új borzongást gondolt ki a kert

hozzámvalót és énekeltetőt

tudott engem és öltöződve várt

és én szívét még nem láttam előbb

legszebb fáit dombra küldte fel

hogy zúgjanak ha kél a homlokon

s vízig hajolva mosták gyökerük

kik elémjöttek völgyi útamon

völgyi úton érek égbe én

de ezt a dombot én nem engedem

elpusztíthat már választott veszély

itt pusztul el a kert a szívemen.

Szeretem és szeretnek nagyon

szőke ajándék hibás uzsora

csengő habok s a tompa por de már

por nem szállhat a szívemig soha

tükröm mögé faháncsot teszek

kirakom fűvel: itt járt valaki

hajába szalmaszálat fútt a szél

és itt egy ág vigyázva húzta ki

most meg elmegyek a fák közé

az erősök pálcáját letöröm

három virágot ütök el vele

hogy illatozzanak az övömön.