Kétféle fájdalom

Én nem bánom a pőröly zuhanását,

Ha reá, mint a gránit, felelek,

Úgy felelek, hogy szikrákat vetek,

Szikrákat, mik lelkemből az égig

Szökkennek - és aztán ottmaradnak,

Elmúlhatatlan fényű csillagoknak.

Én nem rettegek kegyetlen kezétől

A megtermékenyítő fájdalomnak.

Én nem félek a széthulló világtól,

Amíg a lelkem erős sziklafészek,

Én csak széthulló önmagamtól félek.

Attól, hogy sorsom kérdéseire

Nem csendül bennem méltó felelet.

A terméketlen fájdalomnak kelyhe

Múljék el tőlem Uram, ha lehet.