Kevélység tornája

Valami tüzet, Istenem, a földnek

robbanó kalpaga alatt, a vulkán

alatt, hol a lávák velője forr:

ilyesvalami tüzet bennem, élni,

még és még élni, s fogytomig remélni

buggyant ez a bor.

Még nem vagyok vén, Istenem, a dallal

győzi még ajkam, izmom győz a súlyon,

szívem a másodpercet győzi még:

mint öreg gőzgép, törten és veszélyben,

de mindig egy erőben és erélyben,

míg nem jön a vég.

Rajta hát, kancsók, csókok és kevélység

végső tornái, lánggá buggyanó bor

velőmből, vér, melynek a neve: dal!

Vén a világ ma, bölcsek már az ifjak:

csak én vagyok, hogy álmodozva vivjak,

botló fiatal!