Ki a bóldog?

Bóldog, ki fákat űltet, ólt

Ifjú legény korában,

Osztán azokra gondja vólt,

Hogy nőjjenek bujábban,

Hernyó, bogár ne bántsa,

Nyúl, kecske meg ne hántsa.

Kivált ha nem róvják azért,

Hogy a kéménnye füstöl,

Dézmát nem ád, se taxabért,

Nem tarthat a becsűstől,

Nem korhelyes, se kényes,

Be bóldog egy legény ez.

Amely leányzó nem hever

Virága szép korában,

De sütni, főzni, varrni szer,

S nem módiz a ruhában,

Vídám, eszes, serény, jó,

Be bóldog egy leányzó.

Midőn az ilyen bóldogok

Egymás eránt hevűlnek,

Azon az égiek magok

Előre már örűlnek,

Látván, hogy a teremtés

Itt is lehet szerencsés.

Tisztán verő jó szíveket

Egymással egyesítik,

Szeplőtelen hűségeket

Áldással ékesítik.

Úgy-é bizony, hogy e’ már

Valóba bóldog egy pár.

Ők a világi terheket

Fogódzva hordogatják,

A homlokon gyűlt cseppeket

Csókkal leszárogatják;

Gyűl a gyerek, de nő is,

Gyűl a segítgető is.

Már a fiú az ölyvöket

Riasztja a csibéktől,

Csergetve a gyümőlcsöket

Megőrzi a verébtől,

A fára már fel is mász,

Anyjának ért epert ráz.

A kisleány már enni hint

A tyúknak és rucának,

De csakhamar bé-bétekint

S nagyot visít anyjának:

Jöjjön ki! a kakassa

A tyúkot eltapossa.

Mindennemű szükségeket

A szorgalom beszerzi,

Rakásra gyűlt élelmeket

A gondos ész megőrzi,

Szintúgy dologho’ nyúlnak

A gyermekek, s tanúlnak.

A jó szülői nyomdokon

Hogy ékesen nyitának,

A jól nevelt leányokon

Minden szemek kapának.

Elhordta a szerencse,

Már mindenik menyecske.

Három fiok kinőtt: eme’

Törvénytudó, ama’ pap,

Egynek vitézi érdeme

Véres jutalmakon kap.

Csak egy maradt a háznál,

Az ősi gazdaságnál.

Jó kis segítő is kerűlt

Menyűl a jó anyának,

Hordozni a nagyobbra gyűlt

Terhét a ház bajának.

Gondos, serény, eszes, jó,

Napához úgy hasonló.

Gyakorta a két öszveűlt

Szépen megért öregnek

Körűlte már a kertbe gyűlt

Másod rajok csevegnek.

Egyik csapat cicázik,

Egy báboz, egy cocózik.

Némely’k após combjára űl,

Némely’k alatta bújkál,

Kis lyány kereng anyós körűl,

Egy a fején babirkál.

Igy múlat olykor-olykor

A kétszeres gyerekkor.

Egy kis legény a fára mász,

Keres gyümőlcs puháját,

Vagy elterűlt ponyvára ráz,

S megrakva inge alját,

Hogy kedveket találja,

A véneket kinálja.

Héj! mond após, midőn kezem

E fákat óltogatta,

Egy vén dudás, emlékezem

Biz erre, mondogatta:

Hogy bóldog, aki fába

Ólt kis legény korába.