KI NŐÉRT...

Ki nőért sokat könnyezett,

annak az útja fölvezet

a hegytetőre magasan,

hol szikla csillog, havasan.

A havas sziklára leül

s hallgatja: a szél hogy fütyül

a forró világok felett.

S az ajkán nincs már felelet.

S a nagy magasban nem hiszi,

hogy sorsa égbe felviszi.

Megszűnt a magas, meg a mély;

álommá lett a szenvedély.

Ott nincs a rossz már s nincs a jó;

a szív se mélyen sóhajtó.

Csak nap van, amely leszalad

néha a legszebb perc alatt.

És perc és óra, hó és év;

és mind egy név! Egy drága név...