KI VAGY?

Ki vagy te, Fény? Ki vagy te, Jóság?

Ki homlokomra hinti csókját,

Te drága lény, ki vagy?

Méltó, hogy ünnepeljenek

Az Emberek s az Istenek:

S mégis feledve vagy!

Méltó a legmagasb gyönyörre,

El kell-e buknod hát örökre,

És minden cserbe hagy?

A menny tenélküled szegény,

S mégsincs vigasz, mégsincs remény,

Mégis temetve vagy!

Te vagy a nap, te vagy az élet,

Teremthetnél egy mindenséget:

A boldogság te vagy:

S lakásod mégis e pokol,

Hol lassan sorvad, haldokol

Minden, mi szép, mi nagy!

Fődön a csillagok sugára

És mégis bús és mégis árva,

Te drága lény, ki vagy?

Kinél dicsőbbet nem teremt,

Kifossza bár a végtelent

A lázas istenagy.

Te vagy az üdv, te vagy a szépség,

Fölfogni nem lehet egészét,

Az Ideál te vagy!

S ez átkos, durva harc alatt

Elvérzel, széthullsz, fényalak,

Részekre törve vagy!

Ó, élet halhatatlan búja!

Ha az enyészet száraz ujja

Megérint, veszve vagy!

Eltűnik a derű, mosoly,

Minden virágod haldokol,

Szivedbe hull a fagy.

Te vagy a báj, te vagy az összhang,

A teremtés csodája, roppant,

Büvös egysége vagy!

Szivedből szüntelen ömöl

Sugár, dal, illat, fény, gyönyör,

Minden, mi szép, mi nagy.

S ki méltó vagy az örök üdvre,

Az Istenségnek tiszta tükre

S lelkemnek élte vagy:

El kell-e múlnod nyom nekűl?

Mélység, magasság összedűl?

Menthetlen veszve vagy?

Meghallhat-e a halhatatlan?

Bár mindig új, csodás alakban,

A Szerelem te vagy!

A porba hullhat minden itt,

Nem hagyhat el a büszke hit:

Te mindörökre vagy!