KI VERNÉ FÖL LELKÜNKBEN A LELKET?

A meddő dombok homlokából

Kiemeltük a csillagvizsgáló gondolatokat,

Föl, föl a magasságig

Repülőgépeket hajigálunk

És roppant, visszahulló pályájukkal

Kipányváztuk a madarak birodalmát,

Mozdonyokkal korcsolyázunk messze földre

És kantárt holnap elektromos hajókból dobunk

A sörényes, üvöltő tengerekre,

De emberek, emberek!

Ki venné újból észre,

Hogy le kell sikálni asztalainkat,

Ki mondaná meg az asszonyoknak,

Hogy kisöpörhetik a szomorúságot,

Ki ültetne kerteket szemünkbe,

Ki verné föl lelkünkben a lelket?!