KIHŰLVE

Rövid a szívnek ifjusága...

Egy erős érzés megvisel már,

Kifáradok hamar a vágyba’,

Egy vágyam erős: nyugalom...

Az egek ostromlásán kezdjük,

Óh, mint tudunk égni, szeretni!

És elkopunk, mint a fatengely,

A szívünk egy kiégett katlan,

Nincs benne láng: csak pernye, semmi...

Aki úgy látja a világot,

Mint én - s óh, jaj, magát is benne,

Nincs elmulás, halál, enyészet,

Amely annak fájdalmas lenne...

Ahogy van: minden úgy van rendbe,

Elég, hogy élünk!... Mért kivánjunk élni?...

Fáradtan oly jó nyugalomra vágyni...

De néha mégis oly jó volna égni!...

Lángolni, mint kölyök-koromban

És miként akkor: bízni és remélni...

Meglegyint késői fuvalma

A lezajlott ifjú viharnak;

Ha látom, hogy vannak még karok

S azok ölelni engem akarnak...

...Ilyenkor szeretnék szeretni,

De nincs már nékem semmi lángom,

Egy erős érzés megvisel már,

Én már csak a nyugvásra vágyom...

S hogy el tudnék akkor pihenni,

Ha mindenki rúgna, utálna!...

Rövid a szívnek ifjusága...