KIKIRCSEKBEN...

Kikircsekben, ibolyákban

Üdvözlém a kikeletet;

Örvendeztem a bogárnak,

Mely a napon föléledett.

Vártam még a gólya jöttét,

- Fészke itt áll háztetőmön, -

Hogy körűltem minden nyájas

Tavaszias képet öltsön.

Ide tart már évek óta,

Szinte tag lett a családban:

Fészkünk jobban én se védném,

Mint őt gyakran védni láttam.

Amikor jött, üdvözöltük,

Amikor ment, jót kivántunk,

Érkezése, távozása

Napot jegyzett már minálunk.

Most is várom, - s mind hiában!

Kimaradt a gólya végkép!

Mi nagy történet a madárral?

Pusztulásnak hagyva fészkét...!

Valahol a tengerparton

Összeesve porlik csontja;

Fehér tollát messze földön

Déli szellő fújja, hordja...

Mint kik egykor messze mentek,

Fenn-repűlvén nagy merészen;

S ott porladnak csontjaik most

A tengerpart fövenyében.

S nevöket az emlékezet,

- Mint a messze járó szél a

Földre hullott madár tollát, -

Meglebbenti néha... néha...!