KINCS

Emléked már oly ódonan aranylik...

Ha este véle búsan bíbelődöm,

Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik

Gyűrűjét agg kéz, reszketőn, tünődőn...

Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt

Lelkem, s várná, hogy mint gigászi szolgák

Jelenjenek elém a régi vágyak,

De egy se jő már, s nem röpítnek hozzád...

S egy este majd, míg úgy mered sötéten

Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem,

Tört bútorok az olcsó, vak szobákban,

Lelankad lelkem karja bánatában,

A kincs kisiklik ájult ujja közzül,

S setét lomok közt lassan messzegördül...