Király-mese

Óh züllött társ! e fosztott élet

fájáról leesett levél,

száraz levél,

hányat hány-vet ma fajtádból a szél!

Összezsugorít, mint a levelet

és végiggörget járdáink felett,

míg, egyformára festve, a nyomor

csukaszürkéjét adja rád a por,

hogy seregében holtig megmaradj.

Mi köt még? mily illem? miért nem

dobod le szennyes rongyaid,

bőrig-húsig?

Akkor talán majd, mint a hajdani

királyt aki koldusnak öltözött

és elveszett a koldusok között

mihelyt ruháit levetette mind

s meztelen állt, fölismerték megint:

úgy ismersz rá te is magadra, hogy ki vagy!