KIRÁLYVIRÁG.

Midőn leszáll a csendes éj

És minden élő elpihen:

Egy titkos, láthatlan világ

Van ébren néma csendiben.

Lágyan susog a levegő...

Megrendül a tavon a hab;

Ott szellemek suhannak át,

Itt viztündérek játszanak.

Bolyongnak a kisértetek...

Sirjából a lidérc kikél:

Száz Rémke futkos, birkozik

Az éjnek csillagfényinél.

A lég finom, vékony ködén

Táncolva lejt a villipár;

Elhagyja a virág helyét

S a kertben látogatni jár.

Midőn leszáll a csendes éj

És minden élő elpihen:

Egy titkos, láthatlan világ

Van ébren néma csendiben.

A kert ifjú virági közt

Búbánattal jár a király;

A többi csak úgy örül, enyelg...

Csak ő, kinek mulatni fáj!

És felkiált: mi haszna, hogy

E szép népen uralkodom:

Ha szívem egyhez sem köti

Közel viszony, hőbb vonzalom!

Ah, mennyi szép virág! gyönyört

Mosolyganak rám ajkai!

Előttem kedves mindenik:

De - nem tudok választani!

Ki légyen nőm? ki ossza meg

Királyi székemet velem?

Ez a kérdés, ez a kétség

Terem gyötrelmet lelkemen!

Igy a király... s jön egy virág,

Olyan sugár, olyan deli...

Fejével int üdvözletet,

De arcát ködfátyol fedi.

S szól a király, kit érdekel

Az ösmeretlen szép virág:

Ki vagy, ki vagy...? s ha megvirad:

Mi jelről ösmerek reád?

És meghajolva nyájasan,

A szépnek ajka nem felel;

De megcsókolja a királyt

S az éj ködében tűnik el.

Kérd a király... s kérdésire

Nem tud felelni senki sem:

A csókot érzi ajakán

Oly égetőn, oly édesen...!

Elveszti álmát, nyugta nincs,

A sziv titkon, de már szeret...

Akkor meglátja ajakán

Ezen titokteljes jegyet: