Kiránduláson

Tízen ülünk a rőzse lángja mellett.

Szúnyog-riasztó, felgomolygó füstje

vörösen száll

és felcsipkéz a láng,

hogy bíbor lesz a fáknak esti lombezüstje.

Fénye arcunkba tűz!

talán az Isten általa izen –

Mi összesimulunk:

tízen,

s fülünkbe titkos ősmelódiákat

pattog és csattog a ropogó tűz.

Fénye arcunkba tűz

és elevenre éled

régi kurucok minden legendája,

szép rőzse-lángú, éjjeli tanyája,

tárogatójuk szomorú nótája

és nem csak a tűz éget.

Kisérteni jár a sok harci ének,

a sok-sok hurrás, éjszakai lárma –

Jön, lopva jön,

mint soha még

és szemrehányón a szívünkbe markol:

Krasznahorka büszke vára

áll-e, áll-e még?

A havasokból jéghideg lehellet

csap, s mi összeborulunk

és sírunk, tízen a rőzseláng mellett.