Kis bordélyház

Picike kéjnők, ti kiket kifestett

fantáziám, tiétek ez a dal,

egy férfitől, kinek az álma feslett

s útszélre vágta már a viadal.

Kis bordélyházam, túl az óperenciákon,

hadd lássa más is, nyíljék kapuja

s lépjen ki onnan százezer buja

kislány gyűrött selyembe haloványon.

Sáros angyalkák, ti hüvelyknyi lányok,

piskótatestek, kapualjban állók,

idézzetek halálos éjeket,

és piszkos, parfümös ruháitokban

készítsetek mocsaras kéjeket.

Hegyes cipőcskétek bús vágyra koppan,

ha izzadt kéj mézibe forrotok,

gyönyört szaglász kis sáros orrotok.

A seggecskétek két kis gumilabda,

és szörp a nyálatok ezüst patakja,

kéj, hogyha ültök s terpedt lábbal álltok,

aranyt pisiltek és habot kakáltok.

Ti vagytok nekem a láz és a vakság,

ti cukraim és gyilkos mérgeim,

tejen hízott kis rózsaszín malackák,

patkánykák, gyíkok, édes férgeim,

csiklandozzatok, ne hagyjatok árván,

takarjatok be, hogy senki se lásson,

violaszemetek legyen a lámpám,

a testetek legyen meleg kalácsom.

És hogyha majd őszen, lerongyolódva,

az ablakotokon bezörgetek,

eresszetek be rongyos ágyatokba,

az agg költőnek adjatok helyet.