(KISDED BOKROKKAL...)

Kisded bokrokkal födözött bérceknek az alján

Szédelgett Dámon, nyáját hajtotta borongva.

A kikelet teljes díszében lenge körűle

S a szép hajnali fény kipirúlva tenyésze az égen.

Ő pedig egy rohanó csermely zuhogása mellett

Könybe merűlt szemeit dörgölve sohajtoza, s szűnet

Nélkűl látatlan Phillisnek nyögte szerelmét.

A szomszéd viszhang búsongva felelgete. Phillis

Hangzott a hegyeken. Phillis neve zúga az erdőn.

Végre gyötrelmét ily panaszokra szakadva beszélé:

Hervadoz a vetemény, avarokra leszárad az ékes

Kerti virág, levelek sárgúlva lehúlnak az ernyős

Gallyakról, a gallyt veszedelmes aszálya emészti.

Fájinkat tőből a lassú férgek emésztik.

Réteken és ligeten minden fű szára lecsügged

S a kikelet feselő díszét tél dönti le, gyászos

Órák, melyekben nincs kelleme semminek. Engem

Míg Phillis kedvelt, bájos pillantati csalták

Lángra vadúlt szívem, minden nyugalomra varázslott.

A Fellegbe ötlő bércek vadon ormai, zordon

Mély üregek, vadakat rejtő barlangok, előttem,

Mind nem rettentők, nem voltak csúf helyek, hogyha

Ő vala mellettem, maga a tél zsenge virány volt.

Oh hányszor látám a mély üregekben üvöltő

Medvét kölykeivel, mikoron Te utánad eredtem

Hányszor ama vén cser mellett lézzengeni vadkant,

Mely mi időn dörgött, kisded sípommal egy édes

Rémzet után Phillist zengettem, azomban

A hüvös árnyak alatt keresett szívedre találtam.

Most oh a Tavasz is fonnyadtnak látszik előttem

S annak kellemeit kiragadták tőlem egészen.

S tán hallád panaszom, de ügyed nincs arra kegyetlen!

A kedvesb, de nem hívebb Tytirus él most

Véled, örök gyásszal fogok erről szólani. - Fordúlj

Hozzám már kegyesen, neked a szép rétek öléből

Legvégső bizodalommal szedem e koszoróba

Felfűzött ibolyákat, öröm könny harmatoz égő

Két szemeimből,